Üdvözöllek a Koraszülött.com oldalon!
"Hamarabb született meg az a gyermekem, túl korán kellett elválnunk egymástól. Nem így kellett volna lennie! Hiszen semmit nem tettem, amivel veszélyeztettem volna a terhességem, akkor MIÉRT PONT ÉN??? MIÉRT AZ ÉN BABÁM???"
Ismerős gondolatok?
Nem vagy egyedül a bajban. Tudd, hogy sokan, sok ezren átéltük már. Ezért jött létre ez a honlap: találsz itt sorstársakat, sok-sok hasznos tudnivalót, kapaszkodót. Hogy megtaláld a számotokra legjobb fejlesztési módszereket, szakembereket, intézményeket. Hogy tudd, mire számíts, és képes legyél bízni a jövőben, a kicsi gyermekben, hogy igenis mindannyian teljes életet élhettek majd!
Szeretettel köszöntelek az oldalon!
Új segítő a szülők a szülőkért csoportban
Zörgő Sára vagyok. Két gyönyörű kislányom van. A második Luca koraszülött volt, 27.hétre született, oxigénhiányos állapotban, 4-es agyvérzést kapott születése után 3 nappal. Ezáltal sérült a központi idegrendszer. Mozgás, hallás, látás sérülése lett.
3 hónaposan egy fertőzés következtében agyhártya gyulladást kapott, 7 hónapig volt kórházban.
15 hónapos kora óta epilepsziás.
Hazaérkezése óta kitartó lendülettel, szorgosan dolgosan, tornázik, fejlődik.
Luca sérüléseivel kapcsolatos fejlesztésekről, helyekről sok tapasztalatunk van, mire megtaláltuk ami igazán neki való. Ebben tudok segíteni annak, aki hozzám fordul.
Immunerősítés a közösségbe kerülés előtt- avagy fizikai és lelki terápiák az egészségünkért Immunrendszerünk összekötő kapocs a fizikai testünk és lelki állapotunk között. „Test a Lélek temploma” – mondják. Ha nem vagyunk harmóniában, félelem, fájdalom gyötör, a fizikai testünk hamarabb megbetegszik. Így van ez „kicsinél” és „nagynál” is. Ha a testi, vagy lelki harmónia felborul, az immunrendszer betegségek formájában jelez.
Bemutatkozik az Autimentor hálózatAzért szeretnénk bemutatni ezt a nagyszerű kezdeményezést, mert egyesületünk távlati céljai között is szerepel hasonló, koraszülötteket és szüleiket támogató mentor hálózat kiépítése. Egy gyermek érkezése minden család számára hatalmas változást jelent. A gyakorló szülők tudják, az örömök ellenére ez nem mindig jelent felhőtlen boldogságot, hiszen az anyukának és apukának a gyermeknevelés során számos új, komoly feladattal kell szembenéznie. Az ezeknek való megfelelés az egészséges családok életében is próbatételt jelenthetnek. Amennyiben a gyermekkel kapcsolatban valamilyen probléma merül fel, a szülőknek gyermekük másságának elfogadásával is meg kell küzdeniük. Fogyatékossággal élő gyermek esetén a diagnózis elfogadása, feldolgozása hosszú és nehéz folyamat. Az Autimentor hálózat tagjai ismerik ezt a helyzetet, hiszen autizmussal élő gyermeket nevelő szülőkként saját gyermekük kapcsán ők is keresztülmentek ezen a folyamaton. Jól emlékeznek a diagnózis kapcsán érzett tanácstalanságukra, a félelmekre, az új élethelyzet miatt kialakult problémákra. Ismerik a mindennapi, autizmusból fakadó nehézségeket is. Megtapasztalták, hogy az autizmus más fogyatékossági típusokhoz képest sokkal összetettebb zavar, megértése rendkívül nehéz, a gyermek nevelése során a hagyományos szülői nevelési módszerek sok esetben nem működnek, melynek eredményeként számos konfliktushelyzettel voltak kénytelenek szembenézni.
Szoptatás élménye, egy koraszülött gyermek édesanyjának naplójából
B. Bengő Hajnalka vagyok, egy 5 éves koraszülött Leányka édesanyja. A sors úgy hozta, hogy egy különleges útra terelődött az életem, családunk élete. 2006 szeptemberében a 25. terhességi héten világra hoztam ikergyermekeimet, egy kislányt és egy kisfiút. Születési súlyuk együtt nem érte el az 1500 grammot. Kisfiam két napot kapott az életből és itt hagyott minket, a tehetetlen fájdalom maradt utána. Panna 550 grammosan a küzdés magas iskoláját megmutatva mára már gyönyörű, ép, „egészséges”, értelmes, érdeklődő, zsiványka „nagylány” (bocsássátok meg nekem, ha egy kis anyai elfogultság is került ide).
|
Bajban a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat
Kilátástalanná vált a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat helyzete. Egy minisztériumi döntés értelmében az ország valamennyi újszülött- és koraszülöttmentéssel foglalkozó szervezete csupán az eddig utalt összeg felét kapja meg januárban és februárban. A szegediek esetében ez azt jelenti, hogy az eddig is komoly anyagi gondokkal küzdő szolgálat képtelen lesz működni. – Havonta több mint 6 millió forintba kerül, hogy az autónk mindennap mehessen. Ebből eddig is csupán 4,2 milliót kaptunk meg. A hiányzó összeget magunk gyűjtöttük össze – mondta el Pintér Sándor, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke. Egyszázalékos felajánlásokból, adományokból, illetve jótékonysági akcióknak köszönhetően tudták működőképesnek megtartani a szolgálatot, amely a főváros után a második legtöbb mentést végzi az országban. Átlagban naponta négyszer riasztják őket Bács-Kiskun, Békés vagy Csongrád megyéből, de hozzájuk tartozik még Jász-Nagykun-Szolnok megye déli része is. Pintér professzor bevallotta: volt, hogy hitelt vett fel, hogy legyen benzinre. Akkor sem hagyta, hogy a szolgálat működésképtelenné váljon. Azt mondja, most sem fogja.
Varázslatos eszközök szájbéli hipotónia eseténMielőtt bármilyen eszközhöz nyúlnánk, jó tudni, hogy a legjobbat azzal tehetjük a hipotón babánk állkapcsának, nyelvének és ajkainak, ha szoptatjuk. Sajnos azonban épp a hipotónia miatt könnyen lehet, hogy az újszülött nem tud szopni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tud megtanulni szopni! A szoptatás a csecsemőnek adható legjobb "fejlesztés", az idegrendszer fejlődését legjobban segítő táplálék, az anya és a gyerek egészségének, hangulatának legjobb rendben tartója - vagyis csupa olyan dolgot adhat, amire egy hátrányokkal induló babának az átlagosnál is nagyobb szüksége van, így mindenképpen érdemes kitartóbban próbálkozni vele. Kérjük szoptatási tanácsadó segítségét, próbáljuk ki a Szoptanítot, mozgassunk meg minden követ. (Pl. szülés után mindenképpen próbáljuk meg elérni, ha az állapota engedi, hogy minél hamarabb mellre tehessük a babát.)
SNI az alsó tagozatban.
Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogyan is fogjak a kért cikk megírásához. Maga a sajátos nevelési igény, manapság nagyon „felkapott” fogalom, pozitív, és sajnos negatív értelemben is. Jó, hogy egyre többször kerül szóba, jó, hogy egyre többet tudunk róla, rossz viszont, hogy lassan már mindenki „ért hozzá”, és véleményt formál, félismeretek, féligazságok birtokában. ( Ez egyébként az oktatás egészére is igaz, hiszen „tanítani mindenki tud”. ) 21 éve tanítok, és már a legelején éreztem, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek komoly gondot okoz a figyelem, a fegyelem, a munkatempó vagy a feldogozandó tananyag. Éppen ezért láttam szükségét annak, hogy gyógypedagógusi végzettséget is szerezzek. Hiszen akármennyire is hangoztatjuk az integráció fontosságát és szükségességét, be kell látnunk, hogy a tanítóképzésben csak nagyon érintőlegesen, vagy egyáltalán nem, esik szó a különböző tanulási zavarral küszködő gyerekekről. ( És őszintén megvallva, nem is a tanító feladata ezen gyerekek fejlesztése, a zavarok enyhítése. ) Ha ilyen gyerkőc kerül az osztályba, az esetek nagy részében szolid pánik uralkodik el a pedagóguson, és igyekszik minél több információt beszerezni, amitől még jobban megijed.
|


