Kilátástalanná vált a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat helyzete. Egy minisztériumi döntés értelmében az ország valamennyi újszülött- és koraszülöttmentéssel foglalkozó szervezete csupán az eddig utalt összeg felét kapja meg januárban és februárban. A szegediek esetében ez azt jelenti, hogy az eddig is komoly anyagi gondokkal küzdő szolgálat képtelen lesz működni.

– Havonta több mint 6 millió forintba kerül, hogy az autónk mindennap mehessen. Ebből eddig is csupán 4,2 milliót kaptunk meg. A hiányzó összeget magunk gyűjtöttük össze – mondta el Pintér Sándor, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke. Egyszázalékos felajánlásokból, adományokból, illetve jótékonysági akcióknak köszönhetően tudták működőképesnek megtartani a szolgálatot, amely a főváros után a második legtöbb mentést végzi az országban. Átlagban naponta négyszer riasztják őket Bács-Kiskun, Békés vagy Csongrád megyéből, de hozzájuk tartozik még Jász-Nagykun-Szolnok megye déli része is. Pintér professzor bevallotta: volt, hogy hitelt vett fel, hogy legyen benzinre. Akkor sem hagyta, hogy a szolgálat működésképtelenné váljon. Azt mondja, most sem fogja.

Mielőtt bármilyen eszközhöz nyúlnánk, jó tudni, hogy a legjobbat azzal tehetjük a hipotón babánk állkapcsának, nyelvének és ajkainak, ha szoptatjuk. Sajnos azonban épp a hipotónia miatt könnyen lehet, hogy az újszülött nem tud szopni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem tud megtanulni szopni! A szoptatás a csecsemőnek adható legjobb "fejlesztés", az idegrendszer fejlődését legjobban segítő táplálék, az anya és a gyerek egészségének, hangulatának legjobb rendben tartója - vagyis csupa olyan dolgot adhat, amire egy hátrányokkal induló babának az átlagosnál is nagyobb szüksége van, így mindenképpen érdemes kitartóbban próbálkozni vele. Kérjük szoptatási tanácsadó segítségét, próbáljuk ki a Szoptanítot, mozgassunk meg minden követ. (Pl. szülés után mindenképpen próbáljuk meg elérni, ha az állapota engedi, hogy minél hamarabb mellre tehessük a babát.)

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogyan is fogjak a kért cikk megírásához. Maga a sajátos nevelési igény, manapság nagyon „felkapott” fogalom, pozitív, és sajnos negatív értelemben is. Jó, hogy egyre többször kerül szóba, jó, hogy egyre többet tudunk róla, rossz viszont, hogy lassan már mindenki „ért hozzá”, és véleményt formál, félismeretek, féligazságok birtokában. ( Ez egyébként az oktatás egészére is igaz, hiszen „tanítani mindenki tud”. )

21 éve tanítok, és már a legelején éreztem, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek komoly gondot okoz a figyelem, a fegyelem, a munkatempó vagy a feldogozandó tananyag. Éppen ezért láttam szükségét annak, hogy gyógypedagógusi végzettséget is szerezzek. Hiszen akármennyire is hangoztatjuk az integráció fontosságát és szükségességét, be kell látnunk, hogy a tanítóképzésben csak nagyon érintőlegesen, vagy egyáltalán nem,  esik szó a különböző tanulási zavarral küszködő gyerekekről. ( És őszintén megvallva, nem is a tanító feladata ezen gyerekek fejlesztése, a zavarok enyhítése. ) Ha ilyen gyerkőc kerül az osztályba, az esetek nagy részében szolid pánik uralkodik el a pedagóguson, és igyekszik minél több információt beszerezni, amitől még jobban megijed.