A mi történetünk kicsit régebbről indul, mert nekem 2000-ben megállapították, hogy PCO szindrómám van. Az orvosok azt mondták, hogy nem, vagy csak nagyon nehezen lehet majd gyermekem. Amikor megtaláltam életem párját, vele is közöltem a hírt.

2005. augusztusában összeházasodtunk, és az előzmények miatt megbeszéltük, hogy rögtön elkezdünk próbálkozni. Először is, abbahagytam a gyógyszerszedést és fél évet kellett várnunk, hogy kiürüljön a szervezetemből. Próbálkoztunk spontán, az orvosom javaslatára, de így nem jött össze. Majd nekem is és a férjemnek is egy csomó vizsgálaton át kellett esnünk. Így telt az idő mivel tudjuk, milyen gyorsan vannak eredmények.
2007. február végén megbeszéltük az orvosommal a gyógyszeres segítséget. Nagy szerencsénkre április 24-én pozitív tesztet tartottam a kezemben! Május 11.-én az ultrahangon már láttuk, hogy sikerült! Nagyon boldogok voltunk!
Onnantól kezdve mindentől el voltam tiltva, nehogy baj legyen, természetesen mindent be is tartottam. Problémamentes terhességem volt a 25. hétig. Sajnos így sem volt szerencsénk.

A mi történetünk közel másfél évtizedes.

Várandósságom a kezdetektől fogva komplikált volt. A reggeli rosszullétek nálam estiek voltak és 5 hónapig tartottak Veleszületett szívbetegségem miatt veszélyeztetett voltam. A gyermekem apja a 3. hónapban közölte, meggondolta magát, nem kell gyerek. Mondom, már késő, meg amúgy sem érdekel, más gyereke is felnőtt apa nélkül. Elköltöztem tőle.

Sajnos 1 hónappal később meghalt a legjobb barátnőm, ez nagyon megviselt. 10 nappal ezután a húgommal elmentünk bálba (még fiatalkorú volt, így én kísértem el). Ott felkért egy fiatalember táncolni…azóta is vele vagyok...

Aztán jött egy vese gond, 40° C feletti láz, pangó vizelet. Addigra kb. 24 hetes terhességnél tartottam. Irány a kórház, katéter, napi 3 x Zinacef injekció (aki kapott, tudja hogy rém fájdalmas) 16 napig. Ezután úgy tűnt, hogy minden rendben van. Éltünk az új párommal boldogan. Egyik este megkérdeztem tőle (Pünkösd vasárnapja volt): Szerinted mi lesz a neme? Mit szeretnél? A válasza az volt: Mindegy… de jó lenne egy kislány!

Talán a történetünket azzal kezdeném, hogy 2005 augusztusában a szerelmemmel házasságot kötöttünk, és úgy éreztük, minden álmunk teljesült, kivéve egy csodálatos dolgot, hogy kisbabánk szülessen. El is mentem a nőgyógyászomhoz, aki felirt minden csodavitamint, aztán pár hónap múlva próbálkozhattunk. Ez így is történt, és olyan szerencsés voltam, hogy nem kellett hónapokat várnunk, az első alkalommal állapotos lettem. A fellegekben jártunk. Minden szépen ment, örültem, de aztán mégis megtörtént, amit nem kívánok senkinek, és egy nő életében nagyon fájdalmas dolog. Sajnos elvesztettük a babánkat a 12. héten. Műtéti beavatkozással befejezték a terhességemet.
Napokig, hetekig sírtam, és nem tudtam mit kezdeni az érzéssel, hogy elvesztettem a babánkat. De az orvosom tanácsára össze kellett hogy szedjem magam, hogy minél előbb ismét állapotos lehessek. Megfogadtam a tanácsát és elfogadtam minden segítséget. Lezártam egy szomorú időszakot.