| A lelkisegély szolgálat megalakulásának története |
|
|
|
| Írta: Földvári Nagy Zsuzsanna |
| 2009. április 27. hétfő, 16:46 |
|
Önkéntes szolgálatunk 2007 decemberében kezdett körvonalazódni.Többen úgy gondoltuk, nagy szükség lenne egy szülősegítő kis csapatra. Mindannyian a saját tapasztalataink, kórházban, intenzíven, "hizlaldában" eltöltött idő után éreztünk, nekünk is jól jött volna, ha valaki segít és megfogja a kezünk, és még ha virtuálisan is, de vállára hajthatjuk fejünket. Hiszem, gondolom és érzem, hogy igazán az ért meg, tud segíteni, aki sorstárs, aki tudja milyen az inkubátor mellett állni. Nagyon nehéz idők ezek, kell a kapaszkodó, kellenek a jó példák. 2007 év végén szinte pillanatok alatt felállt a "rendszer", jöttek a segítőtársak. Létszámunkat maximálni kellett, mert kis csoportunknak átláthatónak kellett maradnia. Így kezdtük el a munkát heten.
Szeretném bemutatni pár szóban munkatársaimat: Viola: Épp a koraszülésnek nevezhető időkorlát határán szült a 36. héten, kisfiának agykamrái extrém tág volta miatt shuntot kapott. Mivel sok korababa él shunttel, ezért Viola ehhez kapcsolódó kérdésekben tud segíteni. Brigi: Kisfia extrém kis súllyal jött a világra: 490g-al. Hozzá a kis súlyhoz kapcsolódó kérdésekkel lehet fordulni. Krisztián nagyon szerencsés kisbaba szinte nyom nélkül úszta meg a koraszülést. Andi: Andreánál méhen belüli sorvadás jelentkezett. Kisfia a gondos orvosi kezelés hatására a 35. hétig maradt a pocakban, viszont komoly tüdőgyulladással született. Nagyon szívesen segít mindenkinek, főként azoknak, akinél hasonló diagnózist állítanak fel. Ügyvédként a szükséges kérelmek megírásában és támogatások megszerzésében is szívesen segítséget nyújt. Tündi: Meddőségi problémák után fogant gyönyörű kisfiuk, Rolika. Ő a 32. héten született, 141 napot élt. Segítségére lehet azon szülőpároknak a gyász feldolgozásában, akik sajnos sorstársaikká váltak. Judit: Ikres anyuka, aki a 31. hétre szülte meg kislányait. Minden ehhez kapcsolódó témában otthon van és segít. Nóra: Kisfia 1200g-al látta meg a napvilágot. RDS-el született és PTX-e lett. Később BPD is jelentkezett szövődményként. Otthon van a nyelészavarral való együttélésben. Komoly tapasztalatokkal bír az orvos-szülő kapcsolatokat tekintve. Végül pedig magamról: Kislányom terhességem 26. hetében született, HELLP szindróma miatt. Lombik baba, BPD-s lett és mindkét szemét lézerezték. 7 hétig volt lélegeztető gépen és sokáig szondázták, ennek hatására fokozott garat reflexe van. Amennyiben bővebben szeretnél hallani, olvasni rólunk, kérjük írj az email címünkre, amit a lelkisegítők menüpont alatt találsz. Lassan másfél éves lesz az összefogásunk. Úgy gondolom, azóta is kellő odafigyeléssel, hévvel dolgozik szolgálatunk. Igyekszünk minél ismertebbé válni, hogy minél több koraszülőhöz eljuthassunk: többféle lehetőséget kaptunk már a médiában is. Ha szeretnél segíteni a terjesztésben, kérlek írj a kapcsolatok menüpont alatt, hogy eljuttathassam hozzád a plakátunk. Köszönöm, Földvári Nagy Zsuzsi |
| Módosítás dátuma: 2009. április 27. hétfő, 17:01 |