Skip to content

Bezárásra kényszerülhet az Ability Park PDF Nyomtatás E-mail
Írta: www.abilitypark.hu   
2009. szeptember 02. szerda, 15:30

Bezárásra kényszerülhet a nagy sikerű Ability Park, a fogyatékos személyek élethelyzetét interaktív játékokon keresztül bemutató kiállítás és foglalkoztatási projekt. A kiállítást működtető közhasznú egyesület a gazdasági válság hatására nem csak szponzori támogatásoktól esett el, de a várt állami normatívára sem számíthat, így elképzelhető, hogy meg kell válnia mintegy 80, nagyrészt megváltozott munkaképességű alkalmazottjától.

Nagy Géza, az Egyesület elnöke a következőket nyilatkozta: „A Park sikere és eredményei ellenére tarthatatlan helyzetbe került. Az év eleje óta küzdünk azért, hogy a válság hatásait csökkentsük, pályázatokkal és új szolgáltatások bevezetésével próbáljuk pótolni a kieső bevételeket. A gazdasági válság hatására azonban nem csak szponzori támogatásoktól estünk el, de olyan állami normatívától[*] is, amelyre majdnem 3 éve várunk a biztos és fenntartható működés érdekében. Az egyesület olyan helyzetbe került, amelyben a már elnyert támogatások és programok folytatását sem tudja biztosítani.”
 


Az Ability Park 2002 óta több százezer látogató számára tette megélhetővé a fogyatékos emberek élethelyzetét. Az elmúlt években sikeresen szerepelt a Sziget Fesztiválon és a Gyerekszigeten, hetekig látogatható volt a Millenáris Parkban, emellett több száz vidéki programot szervezett. A Magyar Formatervezési Díj mellett 2003-ban elnyerte a WYBA (World Young Business Achiever Award) társadalmi felelősségvállalásban nyújtott kiemelkedő szerepért járó különdíját, 2007-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendje Lovagkereszt díját és a Pannon Példakép Alapítvány díját, 2008-ban pedig a Szociális Minisztérium elismerő oklevelét.


Az Ability Park állandó kiállításként 2007-től a Jövő Háza Központban, majd 2008 júniusától (többek között a Tesco és a Procter&Gamble „Év támogatottja program” támogatásának köszönhetően) önálló helyszínen, a belvárosi Dessewffy utcában működött. Az Ability Park fogyatékos munkatársainak bérét nagyrészt a megváltozott munkaképességű alkalmazottak után járó állami bértámogatás fedezte, a működési költségek fennmaradó, évi közel 80 millió forintra rúgó részét pedig egyéb bevételeiből (jegybevételek, szponzori támogatások, céges képzések, rendezvények, kisebb projektek) próbálta kigazdálkodni a szervezet.


A foglalkoztatás többletköltségeinek finanszírozását biztosító állami támogatás elmaradása havi 4-5 millió forint kiesést jelent. Az állami források hiányában az egyesület csak a nemzetközi szinten is egyedülálló projekt megtartásában érdekelt befektetőkben és szponzorokban bízhat.

 
További információ:

Nagy Géza, elnök
Ability Park Egyesület
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. , +36-20-969-1543


[*]A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása többletköltségekkel jár. Biztosítani kell számukra az akadálymentes munkahelyet, a megfelelő munkahelyi  környezetet, a munkavégzéshez szükséges képzést, betanítást, valamint a folyamatos munkahelyi segítést, mentális szolgáltatásokat. Ezek biztosítását a jogszabály kötelező jelleggel előírja. Az ezzel kapcsolatos többletköltségek ellensúlyozására szolgálna az úgy nevezett költségkompenzációs támogatás. A költségkompenzációs támogatásra a magyar kormány 2006-ban, az akkor a feltételeknek megfelelő, pályázat útján kiválasztott szervezetekkel három éves szerződést kötött. Ezt a támogatást sem 2007-ben, sem 2008-ban nem hirdette meg a kormány, sőt 2009-ben a lejáró szerződések egy éves meghosszabbítása mellett sem nyitott lehetőséget azon cégek számára, aki egyébként a feltételeket teljesíteni képesek. Mivel ez a támogatás a nem bérjellegű ráfordítások akár 80%-ának megfelelő összeget jelent, így a korábbi ígéretekre alapozott üzleti tervet készítő foglalkoztatók esetében ez jelentős, akár havi több milliós nagyságrendű bevételkiesést eredményez.

Módosítás dátuma: 2009. október 03. szombat, 20:30
 

      „Nőjj, növekedj olyan nagyra,
      Mint kertben a szép olajfa,
      Mint a szegfű, szépülj szépen,
      Szállj, mint sólyom száll az égen,
      Fuss, mint a víz fut medrében,
      Ugrálj, mint a nyúl a réten.
      Lábad hasztalan ne járjon,
      Aki meglát megcsodáljon!”
      (ford. Nagy László)

Top