A szem ideghártyájának olyan ereződési rendellenessége, amely legsúlyosabb stádiumában az ideghártya leválásához és következményes vaksághoz vezet. A betegség típusosan az alacsony születési súlyú és rövid terhességi korú koraszülöttekben alakulhat ki.

A koraszülöttek szemideghártyájának bántalmát elsőként Terry írta le 1942-ben (orvosi nevén retinopátia prematurórum, angol elnevezésének (Retinopathy of Prematurity) kezdőbetűiből származó rövidítése: ROP).

Gyakorisága:

A ROP előfordulási gyakorisága és súlyossága az egyre nagyobb számban életben maradó igen alacsony születési súlyú és rövid terhességi korú koraszülöttek miatt emelkedik. A fejlett országokban a kisgyermekkori maradandó látássérülés és vakság egyik leggyakoribb oka. Az 1250 g-nál kisebb születési súlyú koraszülötteknek 40-66% a kockázata arra, hogy beavatkozást igénylő ROP kifejlődjön és közel 20% a veszélye annak, hogy a ROP súlyos fokozata megjelenjen (1).
 

Oka:

Körülbelül 50 kockázati tényező szerepe merült fel, ezek közül a legfontosabbak:

    * alacsony születési súly és rövid terhességi kor
    * gépi légzéstámogatás
    * oxigénkezelés
    * vérátömlesztés
    * véráramfertőzés
    * öröklött tényezők.

Kialakulás és kórlefolyás:

 Az ideghártya ereződése a 16. terhességi héten kezdődik és a 40-42. terhességi hétre, tehát sokszor a születést követően válik teljessé. Koraszülötteknél az ideghártya éretlen, ereződése még nem fejeződött be. Az érellátás nélkül maradt ideghártya területén olyan anyagok képződnek, amelyek kóros erek kialakulását okozzák. Ezek a kóros erek burjánzanak, elhagyják az ideghártya területét, benőnek a szemgolyó belsejébe, majd az ideghártya zsugorodását, leválást okozzák. Az erek burjánzása következtében a szemgolyó elülső részében egy olyan szövet is kialakul, amely a szemlencse mögött feszül ki (innen ered a betegség régebbi elnevezése: retrolentális fibroplázia, azaz a szemlencse mögötti rostos szövetszaporulat). A ROP a megtermékenyítést követő 32- 44. héten fejlődik ki. A 31. hét előtt ritka, a 36. megtermékenyítést követő hét után jelentkező betegség pedig enyhe lefolyású.
Diagnózis:

Nemzetközileg egységes fokozat beosztás alapján határozzák meg az ideghártyabántalom súlyosságát. Az elváltozás elhelyezkedése, kiterjedése és fokozata jelzi a betegség kimenetelét. Minél közelebb helyezkedik el a sárgafolthoz és a látóidegfőhöz és minél nagyobb kiterjedésű az ideghártyabántalom, annál gyorsabb a folyamat előrehaladása és nagyobb a hajlam, hogy a betegség súlyosabbá válik.
A nemzetközi ajánlásokat figyelembe véve az első vizsgálat végzése a megtermékenyítést követő 31. héten vagy a megszületést követő 4. héten javasolt. A szűrővizsgálatok gyakoriságát az első vizsgálatkor talált elváltozások szabják meg. A súlyosságtól függően ez lehet: 2-3 naponta, 1-2 hetente, 2-4 hetente.

Kezelés:

Enyhébb esetekben a betegség külső beavatkozás nélkül gyógyulhat, látássérülést okozó következménye nincs, míg a betegség súlyosabb fokozataiban fagyasztásos- és lézerfény kezelési lehetőségek alkalmazhatók. Mindkét kezelés alapvető célja a kóros érnövekedést serkentő anyagok gátlása.

Szövődmények:

    * kancsalság
    * rövidlátás, tompalátás
    * késői ideghártya-leválás, ideghártya-elfajulás
    * nagyfokú látásromlás, vakság stb.

Megelőzés:

Mivel a betegség kialakulásában akár egyidejűleg is számos kockázati tényezőnek szerepe lehet, ezért nehéz pontos ajánlást megfogalmazni a megelőzésre. Az ideghártya ereződésének legveszélyesebb időszakában fontos a rendszeres, szakszerű szemészeti ellenőrzés. A koraszülöttek ellátásában, ápolásában pedig törekedni kell arra, hogy a koraszülöttséggel összefüggő lehetséges szövődmények előfordulását a lehető legkisebb szintre szorítsuk vissza. Mindezen túl a leghatékonyabb megelőzés mégiscsak a koraszülések számának csökkentésével érhető el.

Dr. Dunai György gyermekgyógyász