Soós Andrea
Soós Andrea vagyok, budapesti. A terhesség 24. hetében észlelték, hogy a
pici Lóci megállt a fejlődésben, mert elzáródott egy ér a méhemben és
romlott a lepény keringése. Azonnal császárt javasoltak, de nem
engedtem. A 28. héten még csak 800 gramm volt és már nem volt magzatvíz,
de kitartással és türelemmel sikerült még 7 hétig elhúzni a SOTE I-en a
szülést. Napról napra éltünk, állandó ctg és napi több infúzió várt
ránk, de ezalatt több mint egy kilót szedett fel. Mire kivették már
nagyon beteg volt, tüdőgyulladással született és 6 hétig volt kórházban.
A korai fejlesztési lehetőségeknek köszönhetően úgy tűnik nem maradt
komoly nyoma a nehéz kezdetnek, most másfél éves és gyönyörű.
Nagyon szívesen segítek mindenkinek, főként annak, akinél hasonló
diagnózist találnak. Ügyvédként a szükséges kérelmek megírásában és
támogatások megszerzésében is szivesen segítek, mert nagyon sok olyan
lehetőség van, amiről sajnos nem tájékoztatnak időben (emelt szintű
családi pótlék, TB támogatott fejlesztések).
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.


