Bemutatkozó
Magyar Gabriella pszichológus vagyok.
Az első diplomámat a bajai Eötvös József Főiskola tanító szakán szereztem. A gyerekek nevelésén, oktatásán kívül mindig nagyon fontosnak tartottam, hogy alapvetően ők jól is érezzék magukat a bőrükben. Azonban ennek eléréséhez, sajnos nem nyújtottak elegendő szakmai tudást a főiskolán tanultak. 2004-ben kezdtem meg tanulmányaimat a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán, ahol 2008-ban szereztem diplomát. Képződtem családterápiában, imaginációban, magatartászavaros gyerekek kezelésében, művészetterápiában. Jelenleg tanácsadó szakpszichológus (krízistanácsadó) képzésen veszek részt az ELTE-n.
Néhány év tanítás után egy gyermekotthonban dolgoztam pszichológusként, ahol nagy számban éltek értelmileg akadályozott gyermekek. 1,5 éve iskolapszichológus vagyok, Szentesen. Emellett krízishelyzetben lévő felnőtt betegekkel is foglalkozom.
Munkám színtere az iskola. Vagyis leginkább a gyerekek társas helyzetével, nehézségeivel; magatartási/beilleszkedési problémáival; krízishelyzeteivel; konfliktusaival; speciális fejlesztési igényeivel; szülői illetve pedagógusi konzultációs helyzeteivel stb találkozom egyéni és csoportos formában. Stressz oldás illetve fejlesztés céljából előszeretettel alkalmazom a gyermekjógát.
Várom kérdéseiket a pedagógiához, iskolához, fejlesztéshez köthető gyermekpszichológiai témakörökben! Emellett szívesen válaszolok a szülők betegség elfogadással, esetleges bizonytalanságával kapcsolatos jelzésekre is.
Elérhetőségem:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.


